Hatodik könny

Sziasztok!
Sajnálom hogy késtem és csak most érkezett meg a rész, de így alakult. A héten még lesz egy, utána pedig még nem tudom hogy milyen napokon fogok érkezni velük. Ez az órarendemtől fog függeni.
Nagyon szépen megszeretném köszönni a 19! feliratkozót, a kommenteket és mindent. :)
Remélem tetszeni fog a rész. Kissé rövidebb mint a megszokott, viszont úgy gondoltam hogy nem húzom tovább, úgyis lesz nem sokára még egy.
Addig is jó olvasást!
Élvezzétek még ki ezt a pár napot!
Nagyon örülnék ha többen szólnátok hozzá, mert ha nincs visszajelzés akkor nem tudom hogy mit gondoltok. Én nem fogom bevezetni a kommenthatárt, mert azt annyira nem szeretem, de kérlek ha elolvastad elég egy mondatot is írnod, hogy tetszett-e vagy sem.
Köszönöm!
Darcy

Darcy

Miután sikerült egy kicsit összeszednem magam, feltápászkodtam és belebújtam egy papucsba hogy a szilánkok ne fúródjanak a bőröm alá. A szemeim még ködösek és vörösek voltak az előbbi sírástól, de már nem volt egy könnycsepp sem, ami utat engedett volna magának. Feltakarítottam magam után és kidobtam a szemetesbe. Felraktam a teának a vizet forrni, majd a szekrényben kutakodtam hársfa tea után, ami egy kicsit lenyugtat és kitisztítja a gondolataimat, sőt segít abban hogy egyszerűbben elaludjak. Szükségem volt már egy kiadós alvásra, ami mostanában nem igen adatott meg. Egy bögrébe öntöttem a vízből, majd belelógattam a teafüvet. Míg ázott az ablakot kémleltem és figyeltem a ház előtt elhaladó embereket, akik nem is sejtik hogy itt bent mik történnek velem. Fogalmuk sincs róla hogy mennyi szenvedésen estem már át, de arról sem, hogy most mi zajlik le bennem. De nem is szerettem volna. Elnéztem egyes arcokon hogy boldogok, mosolyognak, míg mások előre merednek kifejezéstelenül. Akkora a világ és annyi ember él a földön. Mindenkinek megvan a saját boldogsága, de bosszúsága is. Valaki foglalkozik vele, más pedig átlép rajta és próbál nem a rosszra gondolni. Pozitívan gondolkodni. Magamba nézve is tudtam hogy ez nem ennyire egyszerű. Túlságosan foglalkoztam azzal hogy mi történt velem a múltban és lehet hogy azt mondtam másoknak hogy túl vagyok rajta, de közel sem. Nem tudhattam mások milyen problémákkal küzdenek, mit kell átélniük életük során, milyen akadályokat tűz eléjük a sorsuk. Nem tehettem mást, mint megpróbáltam átérezni a fájdalmukat, küzdelmüket. Talán ez volt az, ami ment is. De sajnos az én sorsommal is meg kell küzdenem nap mint nap. Belegondolva, ki az aki próbálja átérezni az én sorsomat? Aki gondol rám és vigyázna rám?Aki szeretne?Istenem... Olyan egyedül vagyok hogy lassan beleőrülök a magányba. 

Nagyot sóhajtottam, majd az emeletre indultam. A papucsot a fordulóban hagytam és a fürdő felé vettem az irányt. Kibontakoztam ruháimból és a mosdókagylóhoz léptem. Talpamat csikizte a hideg kő, így megmozgattam halvány rózsaszínre lakkozott ujjaimat. A tükörbe néztem és elmerengtem a hajamon, a szememen, az arcomon, szájamon. Ezerszer lehetnék szebb és változtathatnék is rajta. Sokat próbálkoztam már, de ma láttam egy riportot avval a lánnyal akire nagyon felnézek. Ő nyilatkozta hogy az akarat nagyon erős kellék ahhoz, hogy valaki megváltozzon. Én megakarok változni? Szeretnék más lenni? Vajon úgy jobb lenne? Nem tudom. Fújtam ki a levegőt. De nem is akarok nagyon ezen gondolkozni. Semmin.
A kádhoz léptem és teleöntöttem habfürdővel, majd rá a forró vizet engedtem hogy habosabb legyen. Bőrömet égette a meleg, de nem foglalkoztam a bizsergető érzéssel. Lehunytam a szemeim és arra fókuszáltam hogy ne sírjam el magamat és visszafojtsam a kikívánkozó könnyeket. Megint. Dühösen kiszállok a kádból és felveszem a sötétkék hálóingem. A szobámba lépkedek, leoltva a villanyokat befekszem az ágyba. Mérgesen alszom el, szemeimet lehunyva. És csak egy kifejező szempárra tudok gondolni. Aki megnyugtat.
Mivel álmaimba is bekúszik az én fekete hajú hercegem, felriadok és izzadtan rúgom le magamról a takarómat. Csak fekszem az ágyon háttal és az ablakon bámulok kifelé. Látva a csillagokat elmosolyodom.  Ugyanúgy ragyognak mint az Ő szemei álmosan. Az ég fekete bársonyba burkolta az eget és most azért imádkozom hogy az én gondolataimat is befedje, és ne gondoljak állandóan rá. Nem érezhetem ezt. El kell nyomnom magamban ezeket az érzéseket, mielőtt túl késő és fájna. Túl hamar engedtem magamhoz közel. Én nem ilyen vagyok. Nagyon távol áll tőlem ez. Miért nyíltam meg egyáltalán neki? Nem szabadott volna. Miért mentem el arra a vacsorára is? Nem bánthattam meg Johannát, ennyivel talán tartozom neki, hogy olyan sokszor hitt bennem és kitartott mellettem a legnehezebb pillanatokban is. Elképzelni nem tudtam így visszatekintve hogy az ő fia Louis. Megrendítő, mégis olyan megtisztelő hogy egy olyan embert tudhatok magam mellett mint Hanna.

Hirtelen megint elöntött az a rossz érzés és fel kellett állnom hogy jobban legyek, ám így a világ fordult nekem meg. Megkapaszkodtam az éjjeli szekrényemben és próbáltam a fiókból kikeresni a gyógyszerem. A kezem annyira remegett, hogy nem találtam semmit és minden kiesett a kezemből. A telefonomért nyúltam gyorsan mielőtt megtörtént volna a baj és Johannának küldtem az SOS üzenetemet, majd nem emlékszem arra a pillanatra hogyan sötétült el előttem az éjszaka és szívott magába a kifürkészhetetlen sötétség.

Megrebegtettem a szempilláimat, amikor végre megtudtam ragadni az én valómat és magamhoz tudtam térni.
Az ágyamban feküdtem, betakarva. A sötétítők elhúzva és egy pohár víz hevert az ágy melletti szekrényen. Homlokomat egy finom anyag borította enyhén vizesen, mely kellemes hűvösként hatott az egész testemre. Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam a fotelomban ülni Johannát. Kezében egy bögre volt és aggódó arccal figyelte minden mozdulatomat. Mikor észrevette hogy magamhoz tértem, odaült az ágyra mellém, megsimogatta az arcomat és fürkésző pillantásaival mérte végig minden egyes porcikámat.
-Mi történt Darcy?-kérdezett rá az éjszaka történtekre. Nem csodálkozom hogy megrémült, hiszen nagyon régen volt már az hogy riasztanom kellett őt.
-Nem tudom. Felkeltem az éjszaka közepén és nem éreztem magam valami jól. Kutattam a gyógyszerem után, de nem tudtam megfogni sem, annyira remegett a kezem. Csoda hogy eltudtalak érni.-motyogtam rekedt hanggal.
-Értem. Kérlek idd meg ezt a pohár vizet, utána pedig menjünk be a kórházba. Látnia kell az orvosodnak.-tartotta elém a poharat, amiből nagy kortyokban ittam ki a folyadékot. Hevesen tiltakoztam.
-Semmi szükség rá. Biztos csak elfáradtam a vizsgák miatt. Jobban leszek hidd el, ha egy kicsit pihenhetek.-magyarázkodtam.
-Tudom hogy még megfogom ezt bánni, de jól van, megegyeztünk. Viszont hívd vissza édesanyád. Nagyon aggódott érted hogy napok óta nem beszéltél vele és most ez a hír sem jött valami jól neki, hogy rosszul lettél. Kérlek légy jóban  a családoddal. Szeretnek téged és neked is nagyon nagy szükséged van rájuk. -simított végig az arcomon.
-Jól van. Még ma felhívom.-esküdtem meg.
-Úgy legyen. De nekem most mennem kell a kicsikért. Ha bármi baj lenne, kérlek azonnal szólj és ne várd ki az utolsó pillanatot.-állt fel és integetve eltűnt az ajtó mögött.
Sóhajtva egyet, a kezembe vettem a telefonomat és tárcsáztam anyukám számát.
-Szia anya!-köszöntem bele, amint felvette.
-Szia drágám!Minden rendben? Aggódunk érted.-kérdezett rá azonnal a lényegre. De hát o mindig is ilyen volt.
-Persze. Miért ne lenne? Biztos csak a kimerültségtől voltam olyan fáradt. -szabadkoztam és próbáltam megnyugtatni az én aggódó anyukámat. Nagyon szerettem. És hiányzott, ahogyan az egész családom. Lassan 3 hete hogy nem láttam őket.
-Odamenjek kincsem? Kitudok venni pár szabadnapot és együtt tölthetnénk egy kis időt!-ajánlotta. Viszont én nagyon jól tudtam hogy nem igen engednék el a munkahelyéről és otthon is nagy szüksége van rá a családnak. A tesóm most kamaszodik, talán a legnehezebb dolguk van vele és a legnagyobb harcukat vívják meg az életük során mostanában.
-Semmi szükség rá anya, hogy rám pazarold a szabadságodat! Meg vagyok, hidd el! Nagyon hiányoztok ám! Elmondhatatlanul.-hunytam le a szemeim.
-És ha te jönnél hozzánk pár napra? Mindenki nagyon örülne neki hogy itthon vagy.-próbált meggyőzni és mivel nem voltak terveim előre, így megbeszéltük hogy becsomagolok és lemegyek hozzájuk Birmingham-be.
Izgatottan vágtam neki a bepakolásnak. Egy kisebb utazótáskámba pakoltam bele, mivel nem szerettem a bőröndöket. Ezt a Guccy táskámat féltve őriztem mindig. Nagy érték volt és nem is szerettem ilyen drága dolgokat venni és kapni sem. Viszont ha valakit egy ilyennel lepnek meg karácsonyra, nehezen ellenkezik.
Szép sorban beraktam pár nadrágot, blúzt, nyakláncokat, karkötőket, a töltőmet és a kozmetikumaimat. Terveztem hogy a jövőben tartok egy körutat az üzletekben, de ez még váratott magára. Gyűjtöttem az ötleteket és listát írtam hogy mit kellene és mit szeretnék venni. Egyre gyarapodott, de még nem vettem rá magam. Este felé egy kávézó közelében sétálgattam a kellemes levegőn, ahol messziről megéreztem a vanília illatát. Lehunytam szemeim és engedtem az ösztöneimnek. A pultos srác eléggé mosolygott szeleburdiságomon, de én figyelmenkívül hagytam. Csak az italom számított és a friss eper, amit még a boltban kaptam. Beleharaptam az édes nedűbe és a leve lefolyt a számon. Kuncogva letöröltem és ettem tovább a szemeket. Nem csíptem hogy a kis magok beférkőznek a fogaim alá, de ennyit megért az isteni íz. Éhségemen csökkentve ittam meg utolját a kávémnak, majd elindultam haza.
Az ajtó elé érve egy dobozra lettem figyelmes. Nem volt nagy, de rengeteg bélyeg fedte. El nem tudtam képzelni hogy kitől jött, valamint honnan hogy ennyi címke borította. Felvettem a dobozkát és beléptem az ajtón. Kabátomat, cipőmet ledobtam, majd a kanapéhoz sétálva kibontottam. Könny szökött a szemembe és boldogság töltött el, hogy valaki ennyire figyelt rám. A kis csomagból egy rövid levél fogadott.

"Gratulálok a vizsgáidhoz! Amikor megláttam, rögtön te jutottál eszemben. Remélem tetszeni fog. Nagyon hiányzol."

Szeretettel:

Zayn

Leemeltem a kis fedelet és egy gyönyörű pillangó nyaklánc tárult a szemem elé.  A kezemet a számhoz kaptam és elámultam milyen ragyogó,mégis letisztultan szép. 

Kivettem a tartójából és a kezeimben gyönyörködtem benne. Ennél szebb ajándékot sohasem kaptam senkitől. Mégis hogy köszönhetném meg neki? Telefonszámot sem cseréltünk, közösségi oldalakon nem vagyok fent és ha fent is lennék, nem gondolnám hogy rögtön engem találna meg. Felsóhajtottam és a nyakamba kapcsoltam. A tükörhöz szaladtam és csodáltam az én kincsemet. Még jobban megdobogtatta a szívemet hogy tőle kaptam. 

Zayn

Agyaltam. Lábaim nem akarták abbahagyni az állandó rángatózást. Mikrofonnal a kezemben ültem a színpad szélén lévő állványon, még sem tudtam követni Harry és Niall hülyülését. Most az sem tudott idegesíteni hogy pár rajongó oly kedvesen durva táblákat mutogattak nekem fel. Csakis azon gondolkodtam hogy megkapta-e már és tettszett-e neki? Idegesített hogy el sem tud érni. Kikészített a várakozás és az időeltolódás, valamint az időjárás is. Olyan kibaszottul meleg van, hogy aludni sem bírok. 

Feltápászkodtam, vagyis felhúztak a többiek, következett még pár dal, majd elbúcsúztunk a közönségtől, akik csupán 3x tapsoltak minket ma vissza. Törölközővel a nyakamban lépkedtem az öltözőm felém kezemben egy üveg vízzel. Belépve bezártam magam mögött az ajtót hogy ne törjön rám senki öltözés közben. 

A polcról levéve a nadrágomat, kiesett belőle a telefonom. Felvettem és láttam hogy van egy nem fogadott hívásom ismeretlen számtól. Megvontam a vállam és gondoltam majd visszahív ha fontos. Nagyon reméltem hogy egy rajongó sem szerezte meg a számom, mert akkor nem nyugszom majd addig, míg nem veszek egy másikat. A pólómba bújtam bele éppen, amikor újra csörgött. Felkaptam, majd kicsit rekedt hanggal beleszóltam:

-Igen tessék?-emeltem a fülemhez, melybe egy félénk, kissé ijedt hang szólt vissza.

-Zayn?-kérdezte. Én pedig rögtön felismertem. Ha a józan eszem nem kapcsolt volna rögtön, akkor a szívem igen. Hevesebben kalapált.

-Igen, és te?-kérdeztem vissza szórakozottan.

-Darcy.-halt el a hangja a végére.

-Honnan van meg a számom?-kíváncsiskodtam leülve a kanapéra.

-Johanna megadta miután kikönyörögtem belőle. Ugye nem baj?-riadt meg rögtön.

-Dehogyis, viszont jól lenne tudni hogy szedted ki belőle. Nekem semmiképpen nem kívánkozott ideadni a tiédet.-feleltem.

-Te kérted tőle?-lett kissé magasabb a hangja.

-Igen, tudod beszélni szerettem volna veled.-piszkáltam a nadrágomon egy kiálló cérnadarabot, miközben válaszoltam.

-És mégis miről?-tudakodott.

-Én azt szeretném megtudni te miért keresel engem?-hagytam figyelmen kívül a kérdését.

-Hát... csak.. szeretném megköszönni neked az ajándékot. Igazán nem kellett volna.-lett vidám és elragadtatott a hangja. 

-Nem hagyhattam hogy valaki más hordja a nyakában, miközben ez hozzád tartozik és neked áll a legjobban. -miután kimondtam, elképzeltem hogy nyakát behálózza a vékony lánc és befurakodik mellkasára a pillangó, a szárnyaival.

-Ez kedves tőled.-tudtam hogy zavarban van és most lesütötte a szemét. 

-Mit csináltál ma?-tereltem el a figyelmét hogy megnyugodjon. Éheztem, vágytam a szavaira, mondataira, a hangjára. A szájára... Istenem. Lehunytam a szemem és próbáltam összeszorítani az én ajkaimat.

-Semmi különöset. Pakoltam és sétáltam.-válaszolt.-És te?-kérdezett vissza az én napomról.

-Most lett vége a koncertnek.-magyaráztam. -Ezért nem tudtam felvenni az előbb a telefont, amikor hívtál.

-És most nem zavarlak? Igazán nem szeretném elvenni az idődet.-hadarta.

-Te sosem fogsz zavarni, ezt jegyezd meg.-mondtam és már nem tudtam visszaszívni. Kitört belőlem. Kissé félreérthető, de ez már igazán mindegy.

-Öhh jól van. És nem vagy fáradt?-aggódott.

-Most már nem. Sőt éberebb vagyok mint voltam.-nevettem. Majd kíváncsiskodtam a napjairól, a vizsgáiról. Róla. Öröm volt végre hallani őt és vele foglalkozni. Órákig eltudtam volna megint beszélgetni vele, de kopogtak az ajtómon. A telefonomon még hallgattam ahogy mesél valamit, majd hangtalanul az ajtóhoz léptem és kinyitottam. 4 szempár figyelt rám érdeklődve, majd mikor meglátták az arcom, ők is rögtön elvigyorogtak és feltartották a hüvelykujjukat. 

-Beszélhetünk mi is vele?-tették fel szinte egyszerre ezt a fura kérdést.

-Nem tudom. Megkérdezem tőle.-fogtam le a telefont.

-Darcy szeretnél beszélni a fiúkkal?

-Hát ha ők szeretnének, akkor miért ne.-felelte nevetve.  Felhangosítottam majd  feléjük tartottam. Érdeklődtek felőle, hülyültek vele és boldog voltam hogy elfogadják. Le sem tagadhattam előttük hogy mennyire érdekel engem ez a lány, még ha ő nem is sejtette. A padlón ültünk, a telefon középen és mindenféle baromságokkal szórakoztattuk egymást. 

Majd jött Paul és elrontott mindent. 

-Fiúk, hol voltatok? Már mindenhol kerestelek titeket. A rajongók már várnak.-értetlenül néztem rá. De hisz végeztünk a koncerttel.

-Zayn, ne mondd nekem hogy ki ment a fejedből. mindig így csináljuk.-dörzsölte az orrát idegességében.

-De mégis mit?-tártam szét a kezeim. Azt hiszem ez szokásommá vált.

-Körülbelül 50 rajongónak mindig adunk aláírást te lüke.-ütött tarkón Liam.

-Ja, tényleg.-nevettem. Felvettem a telefont a földről, majd reménykedtem hogy még nem tette le.

-Itt vagy még?

-Persze. Nem szeretem letenni köszönés nélkül. Az olyan bunkóság.-mondta.

-Sajnálom, de nekem mennem kell.-fájt hogy abba kell hagynunk, de amint tudom újra hívom.

-Tudom, hallottam. Menj csak. Nem szeretnélek feltartani és a rajongóidat sem.

-De beszélünk később?-tettem fel a áhított kérdésemet.

-Szeretnél?-kérdezett vissza. Lehunyt szemmel, mosolygós fejjel válaszoltam.

-Semmit jobban.