Tizenhetedik könny-Hírek

DARCY

A békés álom, amelybe elmerültem Zayn csodás hangját hallgatva, egyszerre vége szakadt, és nem tudtam hol is lebegek pontosan. A szemem csukva maradt, és mintha a szemhéjaimat leragasztották volna, nem mozdíthattam. A bőrömön érzett kellemes, lágy meleg hirtelen alábbhagyott és mint egy csúszó jég, kezdte befedni a pólusaimat. Nem tudtam hol vagyok és mit csinálhatok. Azt sem vettem észre, hogy ez az ép testem, vagy csak lelkem egy darabja, amelyet hoztam magammal. Lehet hogy ez is csak az álom része? De ezt gyorsan elvetettem. Ez annál több volt. Az álmok olyanok, amelyek nem igazán tudunk kézzel megfogni, de sokszor nem is emlékszünk rá miután felébredtünk. Persze, ezen is tudunk változtatni úgy, ha éppen a felkelés pillanatában elkezdünk körmölni és leírjuk mindazt, amely a szemünk mögött játszódott nyugodt óráink alatt. De itt, ha belemartam a karomba éreztem az utána levő fájdalmat. Ha végig húztam a körmeimet az arcomon, az érintéseim nyomot hagytak rajtuk. Éreztem, mindent túlságosan is intenzíven éreztem. Még a szívem dobogását is, amely egyre csak gyorsult és gyorsult ahogyan próbáltam küzdeni azért, hogy kinyithassam a szemeimet. Megakartam szabadulni ettől a bezártság érzetétől. Mintha fogva tartanának a saját testemben, de nem értettem miért. De mostanában semmit nem értettem. A következő pillanatban felüvöltöttem és elkezdtem rángatózni, majd egy mély levegő vételével, az autóban találtam magam, újra egy nyitott szemmel és egy rám meredő hitetlen és félelmetes szempárral. Nyeltem egyet és fogalmam nem volt arról mit is tehetnék vagy mondhatnék. Vajon most elfog tőlem futni és itt hagy? Félni fog tőlem, vagy csak nem hisz a szemének és a fáradságra fogja? Csak ebben tudtam hinni. De a kérdéseire hogyan tudtam volna válaszokat találni, ha én magam sem értettem semmit?
A nyakán kidülett egy ér és -gondolom- az idegtől gyorsan lüktetett. Én gyorsabban kezdtem venni a levegőt és kínlódtam azokkal az érzésekkel, amelyek megint kezdtek volna magukkal sodorni, de most meglepően ellentudtam állni és itt maradtam. A testemben, de a szememmel mindent élesebbnek láttam. Sokkal elevenebbnek, igazibbnak, valóságosabbnak. A levegőt nem csak átlátszónak véltem, hanem észrevettem az apró molekulákat, a bennük izgő-mozgó atomokat. Mindent láttam, már semmi sem maradhatott előttem titoknak. Mert hittem. Ez volt az életem, a rendeltetésem. Hogy higgyek a valóságban. És tessék, megkaptam. Nem tudtam hogy ezután mi lesz, mi fog következni. Abban sem voltam biztos hogy most ez az a valóság, a lét amelyben eddig éltem és visszatérhet az én mesém is oda,ahonnan elkezdődött. Nagyon reméltem, mert még a felénél sem tartottam drága olvasóm. Annyi mesélni valóm lenne még. Minden egyes szót, pillanatot, lüktetést átszeretnék adni mindenkinek hogy tudja, ez az a világ amiben élünk és nem minden csupa pompa és ragyogás. De talán sikerül? Vagy kudarcot vallok? Nem tudom. De előtte még szembe kell néznem azzal, aki sokat jelent nekem, és talán én is jelentek neki valamit. Csakis ebben tudtam reménykedni.
Vettem egy mély levegőt, nyugtatólag kifújtam és lassan oldalra fordítottam a fejem. És akkor tudtam hogy minden rendben lesz, mert belenéztem egy csodálatos, szerető és édes szempárba, amely itt tartott engem. Ő volt az én rendeltetésem, a világom. Ő volt a lelkem. Mert akármi történt is velem, akármi is jön még, itt- ebben a pillanatban- csak ketten létezünk. Ez a mi kis világunk, itt kell alakítanunk az életünket. Kezdenünk kell velük valamit.
- Minden rendben? - nézett rám mosolygó szemmel. Tehát nem is emlékszik semmire az elmúlt percekből. Örülök. Nem tudtam volna hogyan is magyarázom meg neki a lehetetlent, amit én magam sem értek. De itt voltunk, vagyunk és csak ez számít. Arca csodálatosan ragyogott, mintha minden gondtalan lenne, boldog. Testtartása finom, lágy mégis erőteljes, férfias. Kezei markolták a kormányt, ujjaival dobolt rajtuk.
- Persze, csak benned gyönyörködöm. - válaszoltam, mert végülis ez volt az igazság. Még a rejtett gondolatok ellenére is.
- Gyönyörködsz bennem? - nyögött fel. - Most elvesztetettem a férfiasságom. - Ütött játékosan a kormányra.
- Hmm.. igen. Benned csak azt lehet. - folytattam tovább, de igyekeztem a feltörni kívánó nevetést visszafojtani.
- Darcy, ne csináld ezt velem. Kiherélsz és nem hinném hogy később örülnél ennek. - vágta rá folyékonyan. Én megálltam a mozdulataimban, és nem is tudtam mit is mondhatnék erre. Szószerint megdermedtem. Én az ilyesmire nem voltam kész. Sokszor csak a szám volt nagy, de ez nem hinném hogy vicc volt Zayn szájából.
Tudom hogy csak egy mondat, de akkor is lesokkolt. Az, hogy ő engem ruha nélkül lásson-még a gondolatba is megdermedek. Borzasztóan nézek ki, ezt valahogy tudom palástolni ruhákkal, de ha egy sincs rajtam - főleg más előtt - én abba belehalok. És lehet hogy most gúnyosan röhög valaki rajtam, de ez van. Én félek az ilyen dolgoktól. Hiszen mi van akkor, ha meglát és kiszeret belőlem. Te jó ég...ennek még a gondolatától is összeszorul a szívem.
- Hé, Darc. Csak vicceltem. Bármin is járjon most az eszed, azonnal felejtsd el. - kapott a kezeim után -  amelyek már görcsbe szorultak a fájó gondolatra - és elkezdte körkörösen simogatni. Ez valamelyest megnyugtatott, de a kétségeimet akkor sem söpörte el.
Ezután nem nagyon szólaltunk meg, leginkább a zenecsatornákon vitatkoztunk, de sajnos vagy inkább nem, mindig én nyertem, ugyanis nem az én kezemben volt a kormány, ergo nekem nem kellett arra figyelnem, hogy meghalunk-e vagy sem. A következő szám az új daluk volt, amelyhez klip készült a napokban, nem is volt kérdés hogy felhangosítom, mire felnyögött.
- Most mi van? - kérdeztem. - A ti dalotok, te meg kiakadsz rajta? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Édes, én ezt a számot százszor énekeltem már. A stúdióban a felénekléskor, koncert után 10 perc pihenéssel... szóval elég volt belőle. De különben ettől eltekintve nem is olyan rossz. - vonogatta a vállát, amikor nekem leesett az állam és rögtön kikapcsoltam a rádiót.
- Hogy mondhatod azt, hogy nem is olyan rossz? Ez a ti dalotok. Erre nem azt kéne mondanod hogy nem is olyan rossz! - keltem ki magamból kétségbeesetten.
- Nyugi, nyugi drága! - nyugtatgatott mosolyogva. - Akkor jó. Most így már jó? - fogta meg a kezem és kulcsolta össze őket.
- Kifejezetten. - mosolyogtam, majd visszahelyezkedtem az ülésre és az ablakon bámultam kifelé. Lassan hazaérünk, de én viszont még nem vagyok kész arra hogy elengedjem. Élveztük ezt a pár napot, de mi lesz akkor ha megint visszamegy Amerikába? Persze megértem, mert neki ez a munkája, kötelessége, amit szeret csinálni, de akkor is most kezdtük a kapcsolatunkat és furcsa abba belegondolni, hogy el kell engedjem. De én kitartó ember vagyok, és mindent megteszek majd, hogy ez a kapcsolta működjön. Nem fogom engedni, hogy az önbizalom hiányom, a félelmem közénk álljon.

- Megjöttünk! - állt meg a házam előtt. - Várj itt! - pattant ki, majd az oldalamhoz érve, kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm! - fogtam meg a kezét és szálltam ki. Amíg a csomagjainkkal bajlódott, é összeszedtem a szemetet az autóban, a dolgainkat begyűjtöttem, majd becsuktam az ajtót és a bejárat felé lépkedtem. Közben megszédülhettem, mert kiesett a kezemből a telefonom és darabokra tört. Gyorsan utána kaptam, de így minden ami a kezemben volt, repült az aszfaltra. Felnyögtem szerencsétlenkedésemen, majd leguggoltam és elkezdtem mindent, megint összeszedni. Amikor ráesett a pillantásom a telefonomra és ledermedtem. A hátlapom fekete lett és színes, pacás és a közepén egy hatalmas nagy lyuk tátongott. Ezzel annyira nagy bajom nem lett volna. Ha az a nagy  fekete lyuk nem hívogatott volna. Majd egy kezet éreztem a vállamon, rögtön odakaptam, de nem Zayn-é volt. Hanem valaki másé.


Szép Estét kedves olvasóim!
Tudom hogy nem régen volt már bejegyzés, de tanulnom kellett, nem soká nyelvizsgázom, ECDL bizonyítványt szereztem, és elvoltam mindennel havazva, valamint nem volt laptopom sem. De most már van, így igyekszem részekkel jönni. Lehet hogy rövidebbek lesznek az átlagosnál, de remélem nem haragszotok meg érte.
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki még itt van velem és nem adta fel. Örök hála nekik és sok puszi.
A másik blogomat, a személyeset is újra indítottam, nagyon, de nagyon szeretném ha ott is látnálak titeket és örök hálám lenne, ha továbbítanátok másoknak is. Nem is tudjátok mennyit jelentene nekem. Köszönöm.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket nektek! És sok szeretetet a lelketekbe. *.*

http://dasiesfancy.blogspot.hu/

DASIE