Tizenhatodik könny

Sziasztok!

Megérkeztem a következővel. 

Nagyon szépen szeretném megköszönni mindazoknak, akik hagytam nekem pár sort. Eszméletlenül jól esett, és nem is tudom hogy hálálhatnám meg mindazt amit kapok tőletek. Ti vagytok a legjobbak! Kereken 40 feliratkozóm lett a héten, amit amikor megláttam, könnybe lábadt a szemem. És ezt csakis ti tettétek velem. Nagyon nagyon köszönöm hogy vagytok nekem. 

Remélem tetszeni fog az alkotásom, és nem okozom csalódást. Azt szeretném még mondani, hogy idővel minden kiderül, szép lassan. Köszönöm nektek mégegyszer.

Puszi 

Dasie

SONG: Birdy

DARCY

Soha nem gondoltam arra, hogy a mi világunkon kívül más is létezhet. És ezt nem úgy értem, hogy nem hiszek abban, hogy talán más bolygón is van élet, ezen túl. De a lét, azt hiszem mindig is egy örök fennmaradó kérdésként fog lebegni az emberek elméjében, illetve a kutatók is mindig megpróbálnak ezek után is választ keresni mindarra, miért vagyunk mi és hogy, miért, mióta. Viszont én mélyebben nem gondolkodtam még ezen és fel sem ötlött bennem a kérdés, hogy talán mások is élnek köztünk. És emellett a világunkon kívül van egy másik dimenzió itt, ezen a földön amit mi emberek is eltudunk érni. De csak akkor ha erre születtünk. Másképp észre sem vesszük mindazt, hányszor állítják meg a szemünk előtt a világot. Hányszor lebegünk és vagyunk mozdulatlanok, míg egy erősebb, intenzívebb erő magához nem húz és esélyt ad újra a létezéshez. Az erre nem méltóak csak megdermednek és a tudatlanságban léteznek mindaddig, még fel nem oldódnak. Zayn-el is ez történt, viszont nem tudom hogy mindezeket honnan tudom, de észrevettem hogy az aranyfonal erősen húz vissza Zayn mellé a kanapéra. A fel alá való járkálásomat abbahagyom és lassan a kanapéra ereszkedem. Számtalan kérdés kavarog bennem, de igazán nem tudom mit is szeretnék tudni. A pillanatban vesztem és féltem megtalálni a valóságot. A valóigazat, amely megfejti mindennek az értelmét hogy mi is történik. Lassan lekúszik a napfény is már a függönyök mögött. Csak az rejtőzött mögötte. A nap halvány sugara, amely az én apró reményem volt és még mindig az, hogy én nagyon nem lehetek messze a való világtól, hiszen itt van Zayn is. Nézem, figyelem az árnyékot és közben eszembe jut az egész történetem, az életem. És nem a gondolataimban jelennek meg ezek a képek, hanem magam előtt, mintha egy diával kivetíteném. De erről szó sincs. A gondolataimmal irányítom, pörgethetem előre-vissza a múltba, bárhova. És lassan eszembe jut. Minden szinte képként jelenik meg, egy halvány világ, amely bennem lüktet, ami én vagyok. Trillió csillag van alattam, táncolok, de nem vagyok egyedül és a kép, amely egyre szélesedik, többet mutat. Kettőnket, de utána már csak a csukott szememet. Először egy padon fekszem, körülöttem emberek fekszenek korábbi korok ruháiban és dermedtek, megint csak én vagyok. És mintha elfelejteném ki is vagyok, kinyílik a szemem, és egy díszes szobában vagyok. Egy mélypiros ruha van rajtam, apró kövekkel kirakva. Körülnézek és érzem hogy olyan messze vagyok mindattól, amelyben valójában élek, hogy elfog a rettegés. Mégis hol vagyok és mit csinálok itt? Kik ezek az emberek és miért nem mozdulnak már meg? A képek folyamatosan jutnak az eszembe és kelnek életre, mintha csak gondolattal tudnék teremteni. Vajon ez csak egy saját magam által kreált álom, amely túl jól sikerül vagy valami megfejhetetlen titok, amire egyenlőre nem tudok választ találni. A fények kialszanak és felugrom a padról. A helyszín újra változik, egy szobában vagyok, amelynek díszei illetve berendezése, nagyon emlékeztet a barokk irányzatra. Amely mint tudjuk már nem most volt. Itt már mindenki fut ide-oda, nem foglalkoznak velem. Mintha ott sem lennék. És abban a pillanatban tudom, hogy csak Zayn mellett szeretnék lenni. A karjaiba férkőzni és megnyugodni. Nem tudom mi ez, de gyorsan magamhoz kell térnem az ámulatból. Bárcsak lennének szárnyaim, amelyekkel áttörhetnék ezeken a magas falakon és már melletted is lennék. De egyre messzebb vagyok tőled, a lelkem máshol kószál és egy vékony fátyol létezik most csak belőlem, ahogyan elhagyom annak a lánynak a testét, akiben eddig voltam. Kicsit rémisztő hogy másban léteztem, úgymond megszálltam valaki mást, de ez elképzelhetetlen. Biztos van rá valami magyarázat, ha nem is épeszű, de van. Örökké emlékezni akarok erre az estére, ha ez egy álom, amint felkeltem rögtön leírom egy papírra és megfogadom, hogy mindig magamnál lesz, hogy soha se feledkezzem meg róla. Újra forog körülöttem a világ és egy újabb álomban, látomásban létezem, de ezúttal minden sötét körülöttem. Viszont, nagyon érdekes, mert mintha hatalmas fények elvakítanának a messzeségben, de akkor is most, itt-sötét van. Egy hófehér ruha borítja a testemet és úgy ölel körbe mint a leglágyabb selyem. Nem állok semmin, nincs szilárd föld a talpam alatt, olyan mintha repülnék. A ruha olyan hosszú, hogy körülöttem lebeg. Egy idegen helyen vagyok, egy idegen álmában talán, egy idegen lélek megfoszthatatlan jogát képezem. Elszállnak a saját gondolataim, nem tudom őket tovább magamban tartani, mert csak én vagyok, de valaki más is. Mintha két részem lenne, és beszélne hozzám. Elhagynak a szavak, már nem én vagyok. Süppedek a dimenziók között, és mintha a lelkem nem találna megnyugvást. Kétségbe vagyok esve és nem vágyom másra, mint hogy újra a kanapén üljek, a jelenemben legyek. A saját világomban, ahol van értelmes válasz a kérdéseimre, egy vagyok és egész. Nem vagyok elveszve, mint egy apró pillanat a semmiben. Nem értem mi ez. Csak lebegek és egyre jobban fázom, a ruha nem takar valami sokat és érzem hogy alatta sincs semmi, talán azért mert nincs is rá szükség. 

Egy mély szorongás és émelygés fog el. A fejemhez kapok, de addigra már visszatérek a faház nappalijába.

Megfogom Zayn meleg kezét, majd ő végig simít a bőrömön. Megdermedek és ő rám néz a furcsa reakciómat figyelve.

- Mi a baj? Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - fogta kezei közé az arcomat és belenézett riadt tekintetembe, amelyre próbáltam a legnyugodtabb pillantásomat felvinni, kisebb-nagyobb sikerrel. 

- Persze, de ki kell mennem a mosdóba. - álltam fel, lesodorva magamról az érintésért, és felrohantam az emeletre. Az ajtót szinte betörtem, majd magamra zártam. Lerogytam a wc-re és a kezeimbe temettem az arcom. Az egészet nem értettem. Azt se tudtam hogy valóban megtörténtek-e az előző események, vagy csak képzelődtem. Teljesen össze voltam zavarodva, ami a jelen esetben nem tűnt a legfurcsábbnak. Semmit se értek, de abban biztos vagyok, hogy mindezt, nem mondhatom el Zayn-nek. Őrültnek tartana és kifutna a világból ha ezt meghallaná. Így hát összeszedtem magam, megmostam az arcom hideg vízzel, majd lesétáltam és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Befészkeltem magam a karjai alá, ahol most a világ legbiztonságosabb helyét éreztem, majd lassan elnyomott az álom és reggel a faház egyik ágyában ébredtem. Zayn mellettem aludt békésen. Egyik karja a csípőmön pihent, a másik a feje alatt. Haja kócos volt, Pillái meg-megrebbentek az el nem suttogott álmoktól. Olyan békés volt, nyugodt, fenséges. Itt tudtam volna maradni mindörökre. A hóna alá dugtam a fejem és bebújtam alá, szinte beférkőztem a bőre alá. Lágy mosoly jelent meg az arcán és szorosan magához szorított, majd mikor kényelmes helyzetben voltunk, visszaaludtunk. Mind a kettőnknek kijárt a pihenés. És végre vele voltam egy huzamosabb ideig. Nem szakított minket el semmi és senki. Nem állhatott közénk az én bizonytalanságom, a koncertek, a mamám vagy a tévképzeteim. Itt voltunk, a pillanatban, a valóságban. 

Csodásan telt a napunk miután kikecmeregtünk az ágyból, amely nem nagyon akart sikerülni egyikünknek sem. A nap lágy sugarai csak még jobban feldobtak mind a kettőnket. Egy könnyű ebéd után, megragadtuk egymás kezét és elmentünk sétálni. Itt nem volt semmi és senki. Nyugodtak voltunk, fesztelenek és csak élveztük az együtt töltött idő pillanatát, ami  megadatott nekünk ezen a csodás napon. Az erkélyen leterítettünk egy kis plédet, és ahelyett hogy a kényelmes székeket választottuk volna, lefeküdtünk rá és néztük az eget és hallgattuk a csendet. Néztük egymás szemét órákig és kerestük az egymás lelkéhez vezető utat. Majd halkan felsóhajtottunk és elindultunk befelé. Estére vissza kellett érnünk Londonba és az is 3 órás út volt. Lassan összepakoltunk mindent és Zayn kivitte a cuccokat a kocsiba. Én csak álltam a nappaliban, és eszembe jutott az este történtek, nem mintha azóta is egy percre is kitudtam volna verni a fejemből. Mindig ott motoszkált bennem egy apró sarokban és próbáltam nem tudomást venni róla. Egy álomnak tituláltam, amit magamnak beképzeltem. Biztos nem történhetett meg és van rá értelmes magyarázat. Viszont azt, még nem találtam meg.
- Minden megvan? - éreztem meg Zayn kezeit a derekamon, majd belepuszilt a nyakamba.
- Persze. - válaszoltam vékony hangon, majd vettem egy mély levegőt és felvettem a kabátomat és a cipőmet. A táskámat a vállamra kanyarintottam és még utoljára visszafordultam hogy mindent megnézzek magamnak. Hisz kitudja. Lehet sohasem térek ide vissza. Nem tudtam mit is rejteget a jövő számunkra.
- Még visszajöhetünk ide, amikor csak szeretnél. - fordított maga elé és egy lágy csókot kaptam az ajkaimra, majd el is húzódott és bezárta az erkélyajtókat is. Megáltam az ajtó előtt és vártam hogy azt is biztosítsa, majd a kódokat is beírja. Elég biztonságos rendszer volt, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Neki szüksége van ezekre az előkészületekre, mert kitudja mikor és ki rontana rá. Néha elcsodálkozom magam is azon, hogy ő egy sztár és nagyobb sikereket érnek el szerte a világon, mint más. Bárki büszke lehet rájuk. Én legalábbis az vagyok.
- Mehetünk. - fogta meg a kezem. Elsétáltunk az autóig, kinyitotta nekem az ajtót, majd megvárta még becsatolom magam. Ő is megkerülte a motorháztetőt, és beszállt. Berakta a kulcsot, elindította Birdy albumát, amin csodálkoztam, hiszen nem tudtam hogy szereti. A lágy ritmusra, hangra és békére elaludtam.


ZAYN

Ez a két nap csodálatos volt vele. Végre eltudtam magam engedni, kiszakadni a hétköznapoktól és kicsit távol lenni mindentől, ami számomra fontos, de hosszútávon fárasztó. A telefonomat bekapcsolva látom hogy 34 nem fogadott hívásom van és 15 üzenetem. A legtöbb a menedzseremtől van, de a fiúk is hívtak párszor. Üzenetek között anya is aggódik értem, hogy nem tud elérni, és reméli minden rendben van. Összeráncolom a szememet és a dokkolóba berakva a telefont, hívom anyát. Próbálom minél csendesebbre venni, hogy ne keltsem fel Darcy-t. Aggódom érte, mert este is úgy elaludt mintha leütötték volna, és most is kiütötte magát. Remélem hogy minden rendben vele, de mihamarabb lefogok ülni Johannával beszélgetni, hogy tudjam miben tudnék neki ilyenkor segíteni. Mert azt tudom, ha őt kérdezném mindig azt mondaná hogy minden rendben. De én mindig ott akarok lenni mellette, és mindent tudni szeretnék arról, hogy hogyan segíthetek rajta. Jobb kezemmel megsimogatom puha arcát, miközben a telefonon hallom hogy kicsöng, anyukámat hívva.
- Szia napsugaram! Minden rendben veled? Nem tudtunk elérni téged. - kapja fel rögtön az én drága egyetlen anyukám, majd hallom hogy vesz egy megnyugtató mély levegőt.
- Igen anya, minden rendben van. Soha nem fogom megszokni hogy így hívsz. - csóválom meg a fejem, pedig nagyon jól tudom hogy nem látja.
- Pedig igazán megtehetnéd, annál is inkább hogy a filmben is minden rajongó tud már róla. - beletúrok a hajamba és próbálok nem ideges lenni. This is Us. Valószínűleg már minden rajongónk látta és bele van szeretve.
- Köszi hogy emlékeztetsz rá. Így tényleg nem annyira kínos. - válaszolok és indexelek közben, mikor kifordulok az autópályára.
- Bármikor drágám. Merre vagy, kocsiban ülsz? - teszi fel a kérdést, mert gondolom meghallotta a lágy morajlást a háttérben.
- Igen, most tartok vissza Londonba. Hogy vannak az én drága testvéreim? - próbálnám terelni a témát és ez mindig bejön ha a lányokról van szó.
- Minden rendben velük, valami iskolai projekten dolgoznak, a házban tiszta káosz és felfordulás van. Kíváncsi vagyok hol nem fogok ragasztó nyomokat találni. Na de, ne is próbáld meg elterelni a figyelmemet. Minden rendben vele? - halkan elhúzom a számat és morgok egyet.
- Anya, ne most. Itt ül mellettem a kocsiba és alszik. Nem szeretném ha felébredne, miközben róla beszélek. De csodálatos volt, anya. És azt hiszem, egyre jobban kedvelem. - az anyukám a háttérben felsikít és rohan a testvéreimhez hogy elújságolja a hírt. Még halkabbra próbálom venni a hangot, de már így is a minimumon van.
- Anya, halkabban légy szíves. - de valószínűleg nem hallja, mert teljesen extázisba esett. Az én anyukám, akit így szeretünk. - Na jó, később még beszélünk ha hazaértem. Legyetek jók. Szia. - nyomom ki válasz nélkül, mert tudom hogy elkezdene magyarázkodni.
Még beszélek a menedzsmenttel, a fiúkkal és tudatnak róla hogy este már vissza kéne repülnöm Amerikába, mert sok minden vár rám holnap. Felsóhajtok és lebiggyesztem a szám, mert én azt hittem, még a ma éjszakát együtt tölthetjük. De így is sokkal több jutott, mint amit eltudtam képzelni. Beleegyezően mormogok, megjegyzem hogy mikor indul a gépem és vezetek tovább.
Pár perccel később Darcy fel rémül és elkezd halványodni, majd szinte teljesen el is tűnik. Ijedtemben a fékre taposok, majd lehúzódom, pedig tudom itt nem szabadna. Fogalmam sincs mi történhetett és mit tehetnék, mert mozdulni sem tudok. Újra oldalra nézek, és ő már nem ül ott. Eltűnt.