Nyolcadik könny

Sziasztok!

Ne haragudjatok hogy így elhúzódott, de végeztem vele. Remélem tetszeni fog és már vártátok :)

Köszönöm nektek az előző részhez írt kommenteket, nagyon nagyon jól esett :) Köszönöm a feliratkozókat, az idelátogatókat, a véleményeket. 

Sokat jelentetek nekem és sokszor gondolok rátok a suliban!

Kitartást nektek és kellemes kikapcsolódást pár percre, míg ezt a részt olvasod. Nekem személy szerint egyik kedvenc lett. Remélem nektek is hasonlóképpen fog tetszeni:)

Puszi

Dasie

Darcy

Szemeimet nem tudtam nyitva tartani és pár könnycsepp ki is csordult. Nem tehettem róla és megmondom őszintén nem is akartam. Hihetetlen érzés volt a karjaiban lenni. Leírhatatlan volt. Komolyan kezdtem magam dorgálni. Úgy viselkedtem mintha már együtt lennénk és hónapok óta nem láttuk volna egymást. De nem csak én tettem ezt, ő is belém kapaszkodott, mintha én lennék az utolsó faág, amibe belemarkolhat, mielőtt leesne. Jellegzetes illata az orromba kúszott, megérezve a füst, menta és Gucci parfüm keverékét. Zayn illat. Nem igazán tudnám megmondani hogy bárkin is éreztem volna ilyen finom és ellenállhatatlan eszenciát. Az ember szinte sóvárgott utána, állandóan. Én már csak tudom. Mióta itt volt, mindig azt a párnát szagolgattam, amin itt feküdt. Bár, jelenleg már nem volt semmi illata. A mozdulat és a hajlam akkor is bennem volt esténként, ha leültem a tévé elé. Bőrkabátja erősen feszült a karjain, derekát pedig védte a beszökő hűvös széltől. Gondolom fázott, amikor leszállt, hiszen nem volt mostanában hozzászokva a londoni időjáráshoz.

Lábán fekete nadrágja feszült, valamint hatalmas lábán Nike cipő volt. Lassan megpróbáltam kibontakozni az ölelésből, de nem igazán engedte. Felmordult, mint egy mérges medve és mégszorosabban magához préselt.

Nem mintha ellene lettem volna. Kuncogtam, ahogy lélegzetét a nyakamon éreztem. Apró puszikkal haladt az arcom felé, majd szemem elé tárult hatalmas mosolya. Kicsit eltolt magától, viszont a derekamat még mindig tartotta. Épp hogy a kezem fért volna be közénk. Vagy az sem. 

Egészen elmerültünk egymás tekintetében. Mély, barna íriszei izgatottan és boldogan csillogtak. Viszont elég kimerülten nézett ki. Amit nem csodáltam. Több mint 14 órát repült L.A-ből. 

-Kislányom ereszd már el a hercegedet és engedd már be. Hideg van. És nézz csak rá. Majd összeroskad a fáradságtól.-házsártoskodott nagymamám. Szégyenemben lesütöttem a szemem és próbáltam kínomban nem felnevetni. Fejemet lehajtottam és megcsóváltam, ezzel lágy loknijaim gyors táncot jártak körülöttem. 

-Nem hallottad mit mondtam?-fojtatta az én drága szeretetteljes nagymamám. 

-Jól van már. Most már befejezhetnéd.-engedtem el Zayn-t és mentem be, majd mikor elé kerültem suttogtam el neki a szavakat. Őt láthatóan nem nagyon érdekelte, mert eltolt maga mellől és megragadta a barna bőrű srác karját. Kínomban nem nagyon tudtam mit is tehetnék.

-Lássuk, csak lássuk. Szóval te vagy az, akire a kisunokám megállás nélkül gondol.-mondta ki. Nekem kitágultak a pupilláim, majd rászóltam.

-Na, de mama!-mentem oda Zayn mellé és ragadtam őt meg.-Ne foglalkozz vele mit mond. Eléggé szenilis már.-suttogtam el neki. Úgy látszik most ilyen kedvemben vagyok. Mindenkinek susogok. 

-Darcy Might! Nem illik társaságban sugdolózni. Főleg nem olyanban, ahol én is ott vagyok. Félig süketen.-hadonászott kezeivel, ezzel is még jobban hangsúlyozva mondandóját. Felhorkantam.

-Drága mamám! Közel sem vagy te még süket. Azt is meghallod amit fent az  emeleten motyogok. Nem még azt amit itt.-vettem fel vele a harcot. Egy kívülállónak elég vicces jelenet is lehetett volna ez, vagy eltaszította volna. De Zayn arcán inkább a jókedv mutatkozott. Gondolom szórakozott a mi kis jelenetünkön. 

A homlokomon végig simítva próbáltam meg lecsendesíteni magamban a vihart, majd Zayn felé néztem.

-Zayn, ez itt a nagymamám. Rosalie Hope Might.-mutattam be neki, drága egyetlen mamámat.

-Nagyi, ő itt Zayn Jawadd Malik.-utánoztam előző mozdulataimat. Én már folytattam volna, amikor nagyim nem hagyta annyiban. Miért is tette volna. Nem arról volt ő híres. 

-Hadd nézzelek fiam.-ezzel közelebb húzta magához, majd meglepettségemre körbe járta. Szemével minden egyes négyzetcentiméterét átvizsgálva. Komolyan elgondolkodtam azon hogy megbolondult. Látszott a srácon hogy ez új neki és nem tudja hogy reagáljon. Őszintén megmondva, nekem sem volt fogalmam róla. Még nem történt ilyen velem ezelőtt soha. Nem mutattam még be nekik senkit. Nem mintha lett volna bárkim is. Zayn az első srác. 

-Büszke vagyok rád leányom. Nem éppen rossz fogás a Fiú.-erre a mondatra már nem csak én pirultam el jobban mint lehetett. Zayn is zavarában megvakarta a fejét.

-Jól van. Ebből elég volt.-léptem közéjük. Látszólag megkönnyebült és én is kifújtam egy percre a levegőt.

-Ragyogó. Akkor most már hozzáláthatunk a vacsorához. Úgy is annyira éhesek voltunk drágám. És biztosan a barátodnak is megjött az étvágya a hosszú út után.-indult el a konyhába, hátrahagyva minket a nappaliban.

-Ne haragudj.-vettem le hangomat hogy nagyi meg ne hallja.

-Semmi baj.-rázta meg a fejét.-Nagyon aranyos a nagymamád.-fordult felém és elsodort egy kósza tincset az arcomból.-Jó téged újra látni.-lehelte a szavakat az arcomra, miközben kaptam egy nagyon édes puszit. A bőröm azonnal bizseregni kezdett ajkai alatt.

-Téged is.-néztem fel rá. Éreztem hogy ott volt kettőnk között a pillanat. Az, amire azóta vágytunk mind a ketten, amióta megláttuk egymást Johannáék-nál. Az emlék utat tört az emlékeimben, felébresztve pillangóimat a hasamban. Megrémültem az érzéstől, hiszen eddig csupán csak egyszer éreztem ilyet, és akkor is viszonzatlan volt. Végül pedig fájt. Egy évig nem tudtam hogyan legyek túl rajta. De az ember egy idő után elfojtja magában ezeket az érzéseket. Láthatta rajtam hogy valami megváltozott, mert a homloka ráncokba szaladt.

-Minden rendben? Jól vagy?-lépett még közelebb, mint aki készen akar lenni ha bármi is történne.

-Persze, csak a gondolataim néha.... megőrjítenek.-nevettem fel kínomban.

-Megértem. Semmi baj.-ölelt meg újra. Kezei gyengéden simogatták a hajam, én pedig belefúrtam a fejem a mellkasába. Úgy éreztem magam, mint egy kiscica, aki hálája jeléül hozzádörgöli magát gazdájához. Már-már elkezdtem dorombolni, de még sem tettem. Elég furán jött volna ki.

-Fiatalok. Éhen halok! Hol a csudában vagytok már? Csak várjátok már meg míg hazamegyek. Ne előttem kérlek.-felnyögtem kínomban, majd kibontakoztam az ölelésből. Vettem egy mély levegőt és megragadtam a kezét, magammal húzva a konyhába. A lakás nem arra van tervezve hogy nagy ebédet tartsunk és egy nagy horda elférjen, de még 3 ember kényelmesen megtudott vacsorázni.

-Végre itt van a gerlepár.-tapsolt, majd a leveses tálat lerakta az asztalhoz. Leültünk egymás mellé, míg nagyi velünk szemben foglalt helyet. Csendben ettünk és a kínos csend telepedett a lelkünkre. Nagyim összehúzott szemekkel szuggerálta a mellettem ülő srácot. Már én éreztem magam rosszul.

-Szóval te valami bandában játszol, igazam van?-mutatott felé a kanalával mamám.

-Igen asszonyom. Már 3 éve. Nagyon élvezem.-mosolyodott el. Arca sugárzott és látszott rajta hogy próbál minél tisztességesebben válaszolni. Nem csodáltam. A helyében én is ezt tettem volna.

-Értem én, hogy most még élvezed. De mi lesz veled ha ennek vége lesz? Akkor majd mit kezdesz magaddal?-kérte számon.

-Mama!-szóltam rá.

-Semmi baj.-nevetett Zayn.-Ez nem sértő.-simított végig a karomon, amibe beleremegtem. Majd visszafordult az én oltalmazó nagyimhoz.-Azt hiszem beiratkozom az egyetemre. Szeretnék angol-irodalmat tanítani. Azt hiszem mindig is bennem volt ez a cél. De énekelni is mindennél jobban szerettem. Így, az sikerült hamarabb. De ha kell, én tovább tanulok.-válaszolt készségesen.

Mamám összeráncolta a homlokát, de nem tudott megszólalni. Nem tudott belekötni a szavaiba, hiszen olyan átérzéssel mesélt az elképzeléséről hogy még én is elhittem minden szavát. Nem mintha hazudott volna.

Nyelt egy nagyot, majd felállt hogy összeszedje a tányérjainkat.

-Hadd segítsek asszonyom!-ugrott fel Zayn, majd odalépett és elvette a kezéből, hogy a mosogatóba tegye.

A vacsora további része vidáman és kedvesen telt, ha fogalmazhatok így. Mamám visszavett támadó stílusából és szívesen ismerte meg jobban a srácot. Elég lelkesen eltudtak beszélgetni az ételekről, a politikáról, amiből én szinte egy szót sem értettem, hiszen az elmémet mostanában  inkább a törvények, az erkölcstanok és a római jog töltötte ki, és nem a mai angol politikusok nevei. Viszont én is lelkesen hozzászóltam hogy milyen aranyos az ifjú trónörökös és mennyire emberi a hercegi pár, hogy így megmutatta a népnek, csupán a második napon. Zayn sokat mesélt a koncertjeikről, a próbákról, a rajongókról és fáradságról, ami szinte állandó lüktetés volt a mellkasában. Mamám aranyosan magyarázott a kertjéről, a gyümölcseiről, a nagypapámról, aki katona volt, valamint az én gyerekoromról. De hál'istennek a betegségemről nem ejtett egy szót sem és ezért hatalmas hálával tartoztam neki. 

A desszertnél előkerült az én híres tudományom, melyet az édességekkel műveltem. Mamám áradozott, hogy én sütöm a világ legfinomabb gyümölcsös és csokis sütijeit. Én ellenkeztem hogy nem így van, de hajthatatlan volt. 

-Fiam, egyszer meg kell kóstolnod a brownie-át. Az valami isteni. Még sosem ettem sehol olyat és magam sem tudom megcsinálni hogy olyan lágy és folyékony maradjon a belseje. Annál fenségesebb íz nincs a világon.

-Mindenképp asszonyom.-válaszolta mosollyal az arcán, amikor elvettem előle a tányért.-Ne segítsek?-nézett fel rám a székről.

-Nyugodtan maradj. Összeszedem én.-simítottam meg a vállát. Ő elkapta kezem és lágy csókot hintett rá. Nyeltem egy nagyot és rákvörös lettem. Nagyim sejtelmesen vigyorgott, majd folytatta a társalgást a sportról. Meglepődtem mennyire otthon van a témában, de hát, kiigazodni rajta sosem lehet és nem is lehetett. Aki pedig tud, annak sok szerencsét. 

Épp az utolsó tányért mostam el, amikor két kezet éreztem a derekamon, de csak egy pillanatra, mert rögtön el is vette azokat onnan.

-Törölgessek?-kapta fel a konyharuhát. Én pedig kikaptam a kezéből.

-Nem kell. Megszoktam várni míg megszárad. Majd reggel elintézem.-válaszoltam.-Nagyi?-kérdeztem.

-Itt vagyok drágám.-lépett be. Persze hogy hallotta kérdésem. Miért ne tette volna.-Miért kerestél?-tette csípőre a kezét.

-Csak érdeklődtem.-válaszoltam fejemet csóválva, de ajkaimon mosoly játszott.

-Azt hiszem én megyek. Hosszú út vár még rám.-vette magához táskáját.

-Biztos hogy nem mész ma már haza. Az út 3 óra hossza. Nem engedlek el. Majd reggel elindulsz. Nem szeretném ha bármi bajod esne.

-De biztos szeretnétek kettesben lenni. Én pedig távolról sem szeretnék zavarni.-mosolygott cinkosan.

-Azt máshogy is megoldhatjuk Rose.-szólalt meg Malik. Na hát! Már Rose. Furcsa volt nekem ez. Minta előre megtervezett párbeszédet folytattak volna.

-És mégis hogyan?-kérdezte meglepődve nagymamám.

-Nálam alszik. Te pedig nyugodtan aludhatsz itt Darcy-nál.-tágra nyílt pupillákkal fordultam felé. Nem mondom kicsit megrémültem. Sohasem aludtam soha egyetlen fiúnál sem. Sőt. Sohasem aludtam máshol, mindig csak a saját ágyamban. A torkom kiszáradt, a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Én tényleg nem tudtam mit mondhatnék erre.

-Felőlem semmi akadálya. Menjetek csak és érezzétek jól magatokat.-ezzel el is indult a lépcsőn, majd egy ajtó csattanást hallottunk, jelezve hogy bement az egyik szobába.

-Na, mit szólsz?-fordult felém. Meglátva rémült tekintetemet, ő is feszülté vált.

-É..én nem tudom mit mondjak. De tényleg.-hadartam el egy szuszra. Szája sarkában megjelent egy apró mosoly és közelebb jött.

-Csak mondj igent. Miattad jöttem haza. Nem sokáig maradhatok, de szeretném kihasználni.-a válasz a torkomon akadt. Hogy csak miattam? És mégis miért? 

A kezeimet tördeltem. Igazán nem tudtam mit is mondhatnék. Egy részem, egy igen domináns részem azt akarta hogy vágjam rá az igent. De féltem. Nem szerettem volna semmit elrontani és a szemében egy szerencsétlen kezdőnek látszani. De ezt nem igazán kerülhettem el, hiszen az voltam. Nem tudtam hogyan is kezelhetném a helyzetet, és bátran kijelenhetem szerintem hogy mindenki így van ezzel az elején, csak nem mutatja ki mint én. 

Ha nemet mondok, akkor pedig nagyon mélyen megbántom. És ez az egy dolog amit nagyon nem szerettem volna. Őt megsérteni, ellökni magamtól. Saját magamat gyűlöltem volna meg örökre.

Lenéztem az összekulcsolt kezeimre, majd fel a szemeibe. Apró mosolyra húztam a számat és megszólaltam:

-Menjünk. Csak felszaladok pár dologért. Addig nyugodtan foglald el magadat, de fel is jöhetsz ha szeretnél.-magyaráztam.

-Inkább maradok. Itt lent megvárlak. Csak ne tartson sokáig.-húzta cinkos, féloldalas mosolyra a száját.

-Jó-jó. Azonnal itt vagyok.-majd feltrappoltam a lépcsőn és elővettem az egyik fekete nagyobb táskámat. Meglepően nyugodt voltam. Ízlésesen behajtogattam másnapra egy pulcsit és nadrágot. Tiszta fehérneműt beleraktam a tasakba, majd összeszedtem egy piperetáskába a tisztálkodó szereimet. Felkaptam egy mamuszt, ugyanis én nem megyek sehova anélkül. Mikor este fürdőm, mindig belebújom, és addig le sem veszem még le nem dőlök az ágyba. 

A tükör elé léptem és megigazítottam a hajam. Magamhoz képest, ragyogtam és kicsit zilált állapotban éreztem magam. Lehunytam a szemem és megráztam a fejem. Egy őrült vagyok. Most készülök ott aludni valakinél, akivel együtt sem vagyok. Mit csinálok? Teljesen kifordulok önmagamból.

Elhessegettem a negatív gondolataimat, majd leszaladtam a lépcsőn. Zayn a nappaliban ült a kanapén és éppen sporthíreket nézett. Nem meglepő. Majdnem éjfél volt már. 

-Mehetünk?-állt fel és vette el a táskámat. 

-Persze.-válaszoltam.

-Nem köszönsz el a nagyidtól?-kérdezte.

-Már nem szeretném felkölteni és úgy is tudja hova megyek. Jól kiterveltétek.-orroltam rá.

-Mi? Miről beszélsz?-mutatott magára tágra nyílt, bárány szemekkel, mint aki közel sem tud semmiről.

-Inkább menjünk, mielőtt mártírkodsz itt egy sort.-nevettem. Felöltöztünk, majd nyakunkba vettük a sötét londoni éjszakát, Zayn háza felé tartva.

Köszönöm hogy elolvastad!

Kérlek írj kommentet!

Dasie