Tizennegyedik könny

Szép estét kedves olvasóim!

Tudom hogy jövőhétre ígértem nektek a következő debütáló részt, de úgy gondoltam megleplek titeket. Ez a rész már sejtet egy-két dolgot amire lehet majd számítani a közeljövőben, de itt még minden szép és nyugodt. Hatalmas hálával tartozom nektek, akik még itt vagytok velem hogy ekkora kitartással rendelkeztek és bíztok bennem. Nem tudom hogyan köszönhetném meg, de annyit tehetek, hogy írok nektek. Mert ez belőlem egy darab, ami a tiétek. 

Közben a külső is megújult, mert úgy gondoltam ez jellemezhetné a visszatérésemet is. Nagyon szépen köszönöm Csenge László-nak a gyönyörű alkotását, akinek a blogját ezen a linken itt megtalálhatjátok. Eszméletlen blogba kezdet és csak nektek is ajánlani tudom, hogy benézzetek. 

Itt abba is hagyom a rizsázást és az ömlengést, időt hagyva nektek hogy olvashassatok ennyi kihagyás után. A következő rész jövőhéten jön. Nem tudom még hogy vasárnap-e vagy szombaton, de majd meglátjátok. Addig is ha szeretnétek követni hogy mi van velem a rész végére kirakom az instagramfiókom valamint a facebookom. További szép hétvégét nektek! 

Sokszor ölel Titeket!

Dasie

SONG:WAITING

DARCY

A házban már finom meleg volt, de a kötött pulcsit, amit Zayn terített a vállamra és bújtam bele, azért még nem vettem le. Szerettem ennek a háznak a légkörét, és máris megkedveltem. Olyan családias, megnyugtató és meghitt volt. Mintha körülölelte volna a lelkemet ez a hely. Távol voltunk mindentől. A nyüzsgő várostól, az emberektől, a Zayn-t követő fotósoktól, rajongóktól. Itt csend volt. Csak ketten voltunk, együtt töltöttük meg a házat. A friss levegő marta a torkomat, majd később hozzászokott. A konyhában kinyitva az ablakot, madárcsicsergés hangjai törték meg az engem körülvevő tiszta csendet. Zayn valahol kint ólálkodott, én pedig nem szerettem volna megtörni a gondolatait, amelyet valószínűleg ez a hely ébresztett benne. Elvoltam itt bent, a jó melegben, de hiányzott a társasága. Viszont jó volt abban a gondolatban dédelgetni magamat, hogy a közelemben van és ha most kimennék, ott lenne. Átölelhetném, a mellkasára vonna és mindenféle butaságról beszélgetnénk. Még jobban megismernénk a másikat.

A kés megállt a kezemben és belegondoltam mindabba, ami eddig velünk történt. Nem tudom elhinni ép ésszel hogy már idáig jutottunk és bevallom kicsit bepánikolok, hogy nem szaladtunk-e egy kicsit előre. Hiszen olyan igazi kettesben töltött randink sem volt, csak együtt vacsoráztunk egyszer Louisék-nál, valamint a nagymamám főzött nekünk. Talán így volt rendjén és ezért is különleges a mi kapcsolatunk. Az első pillantás, érzés, a karjai körülöttem. Az első házában töltött éjszaka, vagy a több órás  út az autójában, aminek még mindig érzem az illatát ha rágondolok. Nem tudom mi lesz velünk, van-e számunkra jövő, hiszen teljesen különböző életet élünk. És valljuk be, az enyém nem  kicsit gond mentes. Tisztában vagyok vele, hogy az egyetem és mellette, magamra is oda kell figyelnem, hiszen az életemmel is játszhatok, ha nem veszem elég komolyan a dolgokat. Félek, mint mindig és még azóta is. Hiába döntöttük el egy félórája hogy mi megpróbáljuk együtt, még az elején tartunk és félek hogy mi lesz a vége. Annyi mindent elvesztettem már. Annyi mindent felkellett adnom és én belehalnék, ha őt is elveszíteném. De talán érek annyit az Istenemnek, hogy ennyi boldogságot nekem is meg ad. Nagyon tudom remélni. Eddig az akadályait kibírtam és próbáltam élni velük, átküzdeni, harcolni a rosszal, de vajon most más lesz? Kapok egy esély a boldog életre? Lesz erőm ahhoz hogy én is megtudjam adni Zayn-nek azt a szeretet amit tőle kapok? És amúgy is, megérdemlem én mindezt? A tüdőmbe összegyűlt levegőt, mélyen engedem ki és próbálom összefogni a rakoncátlan tincseimet, amelyek kiszabadultak a lófarkamból. A kés már gyakorlottan mozog a kezemben. Vágok, aprítok, keverek és ezek a mozdulatok mintha hasonlítanának a belül dacoló harcommal a lelkemben. Ugyanígy gyötrődöm, de tudom hogy ketten megtudjuk oldani. Vagyis próbálom nagyon erősen ezt hinni. 

Felemelem a serpenyőről a fedőt -amiből az ínycsiklandó illatok kiszállnak-és villával leellenőrzöm a hús puhaságát. A villa hegye úgy csúszik bele, mint a vajba, így késznek tekintem és elzárom alatta a gázt. A hűtőből kiveszem a zöldségeket, majd egy tálba összeaprítom, meglocsolom olíva olajjal, majd szerecsendiót szórok közé. Immár mindennel készen vagyok, csak meg kell terítenem és szólnom Zayn-nek. 

A kisebb piknik asztalra először felrakom a piros terítőt, majd kirakom rá a zöld tányérokat, poharakkal. Szalvéta, evőeszköz, pár gyertya és késznek nyilvánítom a művemet. Egy konyharuhába megtörlöm a kezem és Zayn keresésére indulok. 

Jól sejtem hogy a teraszon áll zsebre dugott kézzel és a csendes tavat figyeli. Az idő  enyhe, csak egy kicsit fújdogál a szél, amitől a bőrömön rögtön megjelennek az apró libabőr első jelei. Összébb húzom magamon a kardigánom és mosolyogva, halkan felé  indulok. Mögé érve, dereka köré kulcsolom a kezeim és a hátába temetem az arcom mivel magasabb nálam, de az illata rögtön megcsap és körülöleli a bőröm. Érzem hogy halkan felsóhajt és merev testtartása teljesen felenged. A hasán nyugvó kezeimre kulcsolja a sajátjait, és a szájához emeli, majd lágy csókot hint rájuk. Megborzongok a hihetetlen érzéstől, amely rögtön elönt a szája érintésétől. Halk kuncogást hagy el az ajka és megfordul, kezei közé fogva az arcom. Szemei megtalálják az enyémeket és összekapcsolódunk. Lelkeink érintik egymást és forrósággal töltik fel pórusainkat. 

- Miben mesterkedsz? - kérdezi arcára terülő lágy mosolyával.

- Csak szólni szerettem volna hogy kész a késői ebédünk. - beszéd közben ajkaink egymást súrolják, ezzel is ingerelve mindkettőnk vágyát, késztetését, hogy az apró területet is megszakítsuk egymás között. 

- Az jó. Mert majd éhen halok. - hajol a fülemhez és belepuszil, majd lágyan suttog. - De nem csak ételre vágyom. - beleborzongok szavaiba és a vállába temetem az égő arcom.
- Ne mondj nekem ilyeneket, mert túlságosan elszégyellem magam. - nevetek kínosan.
- De nem tudok nem bókolni neked, olyan csodálatos vagy! - puszil bele megint a fülembe. - Imádom az illatod! - súgja. - Feltudnálak falni, minden pontodat végig csókolni...
- ZAYN! - LÉGY SZÍVES ÁLLÍTSD LE MAGAD! - szóltam rá kissé erélyesebben és elszakadtam tőle. Kifújtam a levegőt és ránéztem. - Nem szeretném ha bármit is elsietnénk. Én az ilyen dologra még neem...nem vagyok kész. Sajnálom. - sütöttem le a tekintetem.
-Semmi baj! - jött közelebb hozzám és az államat megfogva felemelte az arcom és a tekintetünk összekapcsolódott. - Én szaladtam túlságosan is előre. Sajnálom. - puszilta meg lágyan az ajkam. Felsóhajtva megadtam magam és köré fontam a karjaim.
- Bemegyünk? Majd éhen halok. - Simogatta a hátam nyugtatólag, majd széthúzva a teraszajtót, beléptünk a nappaliba. A kandallóban még lágyan lobogott a tűz és a házat körbelengte ebédünk illata.
Letelepedtünk a két székre és enni kezdtünk. Büszkeség töltött el, hogy Zayn hamar belapátolta a kaját, bár hasonlóan hozzám ő sem evett túlságosan sokat, pedig ő állítólag éhes volt. Összeszedtem a tányérokat és a konyha felé indultam, de megfogta a derekam és az ölébe húzott. Erősen szorítottam magamhoz a tányérokat, és meglepődve néztem rá, majd lágyan elmosolyodtam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel és figyeltem csillogó íriszeit.
- Miért álltál fel? - tekerte ujjai köré a hajamat.
- Vissza a konyhába. Elszerettem volna pakolni. - válaszoltam elhaló hanggal. Majd ő megrázta a fejét és kuncogott.
- Nem kell megcsinálnod. Van aki elvégzi majd ezt a munkát helyettünk, ha holnap visszaindulunk. - majd se szó se beszéd kivette a kezemből a tányérokat, lerakta és a karjaiba kapott, miközben hangosan nevettem a meglepődéstől.
- Akkor most én kérdezem meg. Hova megyünk? - préseltem ki a számból a szavakat nevetés közben.
- Csak beledoblak a tóba! - közölte velem nyugodt hangon. A szemeim elnyíltak és próbáltam kiugrani a karjai közül, de ő nem hagyta. Ficánkoltam, rugdostam, de mindig kitért az ütéseim elől. A végén feladtam és vártam hogy mikor érzem a fagyos vizet beáramlani a ruhán keresztül a bőrömön. De ez elmaradt és egy vidám Zayn arccal találtam szembe magam, amikor letett a két lábamra és felnéztem rá.
- Te nem vagy normális! - mondtam neki a levegőt kissé gyorsabban szedve.
- Csak annyira nem mint Te! - dörgölte az orrát az enyémhez.
- Akkor jó! - kuncogtam és megfogtam a kezét. - Most mit fogunk csinálni? - néztem rá.
- Szeretnél csónakázni? - simította a hajamat a fülem mögé, majd lehajolt egy csókért, amiből lett később kettő meg három meg négy. Majd levegőt kapkodva elszakadtunk egymás szájától és a homlokunkat megtámasztottunk egymásén.
- Nagyon szeretnék, ki nem hagynám egy ilyen helyen! - vágtam rá, majd szaladtam a táskámhoz, hogy elővegyek egy vastagabb nadrágot, pulcsit és cipőt.

ZAYN

Figyeltem ahogy a ruhái között kotorászik, amit még én raktam bele egy táskába neki a szekrényéből. Miután megtalálta a kellő darabokat, még odahajolt hozzám egy csókért és elszaladt a fürdőbe. Megráztam a fejem és észrevettem hogy megint vigyorgok mint mindig az ő társaságában. Ő olyan mint egy angyal és nem tudom miért mellettem kötött ki. Mégis érzem azt a kapcsot közöttünk, ami egyre erősebbé fonja magát a lelkünk között, amit remélem soha semmi és senki nem szeretne elszakítani, mert félő hogy belehalok. A kandallóhoz léptem és bedobáltam néhány fahasábot, hogy amíg kint leszünk a házban továbbra is kellemes meleg legyen és Darcy ne fázzon meg. Készültem valamire. Nem hiába jöttünk el idáig. Nem hiába hoztam el ebbe a házba, amit sokadjára elismételve az egyik legfontosabb az életemben. Készültem rá, csak még nem tudtam és még mindig nem tudom hogy hogy fogok a lényegre térni. Mégis érzem hogy beszélnünk kell róla és mellette kell lennem ahhoz, hogy bízzon annyira bennem, hogy megnyíljon és mégközelebb engedjen magához. Mert tényleg ő volt már minden pillanatom, gondolatom. Nem tudtam másra figyelni csak arra hogy neki jó legyen és nagyon jó úton haladok afelé hogy beleszeressek. Még máskor megijedtem az ilyen érzéseimtől, most boldogsággal töltött el, de mégis éreztem valamit, ami mintha elakarna szakítani tőle. Ami ott tátong egy szakadék szélén és csak arra vár hogy fogjam meg a kezét és ugorjak le vele a végtelembe, magára hagyva az én Darcym-at. Az én kezemben volt a döntés.

Instagram/DasieViv   Facebook